2012. május 30., szerda

Horgolt terítő

Meg kell hagyni, elég régen nem jelentkeztem, pedig készültek dolgok. De valahogy mire oda jutottam, hogy fényképezzek, vagy nem volt elég fény, vagy nem volt időm, vagy egyszerűen kedvem nem volt hozzá. Ma van egy félig szabad délutánom, gondoltam, neki állok, ahogy jön, lassan elkezdek fényképezni,mutogatni.

 A terítő mintáját Renitől kaptam (Reni, remélem a tiéd is hamarosan kész lesz), közben Emőnél is elkészült. Nagyon egyszerű a minta, mégis helyes terítő lett belőle. Közben újra rájöttem, hogy kedvelem a rózsaszínt. Meg arra is, hogy miért ne férhetne meg egymás mellett a rózsaszín-fehér-piros-világoskék-zöld összeállítás, úgyhogy nem tartott sokáig, szerelembe estem. Újfent. Sokadszorra. Így a piros konyha újra átgondolva, fejben átalakítva már:)



2012. április 10., kedd

Erkélyjelenet

Eddig azt hittem, hogy a viaszos vászon terítő csak valami csúf förmedvény lehet. Aztán a Röltexben megláttam ezt a pöttyöset, és megdőlt minden eddigi gondolatom ezügyben. Egyébként is szerelembe estem az utóbbi időben a pöttyökkel, főleg, ha fehérek, és piros alapon vannak.

Az erkélyen lévő asztalon nagyon jól mutat ám! A ládát anyukáméktól szereztem be, megcsiszoltam, lefestettem, újra csiszoltam, és feliratot kapott. Lehetett volna még a feliratot is kissé kopottabbá csiszolgatnom, de már nem volt hozzá türelmem. Az árvácskáknak pont megfelel.



2012. április 6., péntek

Húsvéti tojások

Ünnepek előtt már hetekkel nézegetem, milyen dekoráció is lenne jó a lakásba. Blogokat nézegetek, ötleteket, képeket mentek le. Aztán valahogy az idő kifolyik a kezemből (vagy éppen másra használom?), mindenesetre a tizede sem valósul meg annak, amit elképzelek.
Így idén húsvétra csak ezek a vasalható gyöngyből készült tojások születtek meg.





És hogy miből készültek? Kisgyerekes szülőknek biztosan nem ismeretlen. Az IKEA-ban (is)  lehet kapni ilyen nagy kiszerelésben, de játék- és hobby boltban is kapható a vasalható gyöngy.

2012. március 17., szombat

Egy levesestál feltámadása

A levesestál anyukámék egykori nászajéndékából származik, a padláson találtam rá. A füle már letört, de szerencsére nem veszett el, így megragasztottam. Sőt teteje is van! Most éppen virágtartóvá alakult át.
Alatta anyukám újabb horgolt terítője. Amióta rájött, hogy ő "tud horgolni", és nem felejtette el:),  azóta folyamatosan gyártja a szebbnél szebb munkákat: van már kerek terítőm, hosszú terítőm, kis terítőm, vitrázs függönyöm. Csak sóhajtozok, hogy soha nem fogok ilyen szintre eljutni, és igen nagy becsben tartom a munkáit.


 



2012. március 4., vasárnap

Meglepetés....


Félreértés ne essék, se születésnapom, se névnapom, se semmiféle jeles napom nem volt. Ennek ellenére ajándékot kaptam Emőtől. Meglepetést. Mert nem is számítottam rá. De nagyon örültem neki. Most már van táskám, mehetek a telekre, beletehetem az éppen aktuális hímzésemet. Emő szerint "Ferdeségek vígjátéka" ez a táska, de nem kell ám elhinni:) Mert nézzétek meg az utolsó képet: a részleteket. Almák elől, almák belül, mosolygó almás gomb, és csipke itt is-ott is.








2012. február 17., péntek

És mi legyen a hagymával?


Időközben elvirágzott. Mi tegyek a hagymájával? Várjak tavaszig, és ültessem ki a földbe? 
Vagy vegyem ki a földből, "szárítsam" ki, őszig tegyem sötét helyre (amikor is majd elültetem a földbe, hogy újra legyen jácintom télen a szobában)? 

Aki tudja, mondja meg legyen szíves:)






2012. február 12., vasárnap

Rózsák itt is - ott is


Nézegetve az idei bejegyzéseimet (azt az igen keveset), megállapítottam, hogy igencsak eltűntem. Még azt sem mondhatom, hogy csendben készítettem ezt-azt.....Időm sem sok van, bevallom, kedvem sem nagyon.

Aztán rátaláltam a DFEA virágos botanikai blogra. Miközben nézegettem a képeket, rájöttem, hogy jó pár éve nem készítettem nagy(obb) képet. Valahogy kisebb dolgok kerültek ki a kezeim közül. Gyönyörűek ezek a minták, és ugye nálam szokásosan "gombhoz a kabátot", a rózsa mellett döntöttem. A kanapénk huzata rózsás, nagyon illene hozzá. 
Itt tartok most, alakul, és a kedvemet is visszakaptam:)


2012. január 22., vasárnap

Karate

Szombaton volt Áron első karate vizsgája. Izgultunk-mindketten:) Jelentem, sikerült. Hétfőn még elmélet, és akkor fogják megkapni az első piros csíkot az övükre. Egyenlőre töretlen a lendülete.....








2012. január 8., vasárnap

Az ünnepek utolsó felvonásaként.....

újra megsütöttem ezt a Stahl féle sütőtökös kuglófot. Újra, mert az első próbadarabot ajándékba készítettem karácsony előtt , így meg sem kóstolhattam. Ellenben borzasztóan a fejemben volt, hogy milyen is lehet az íze. Így tegnap leszedtük a karácsonyfát, elpakoltam az összes karácsonyi dekorációt, és megsütöttem még egyszer a kuglófot. Jelentem finom volt, a vendégeknek is ízlett:)






2011. december 31., szombat

2012

Boldog új évet kívánok mindenkinek!





2011. december 29., csütörtök

Két ünnep között....

Eltelt a karácsony, várjuk az új évet:) 2012-re már rutinosan nem teszek fogadalmakat, de terveim vannak, méghozzá sok-sok-sok, és megmondom őszintén, idén kíváncsian fogom várni, hogy alakul az új év.

Néhány kép, amivel elmaradtam:

A karácsonyfánk, igencsak minimál stílusban, ettől többet nem szerettem volna. Rajta a horgolmányok, fehéren, kikeményítve - a legtöbb anyukám keze munkáját dicséri.




A korcsolya cipő, avagy csizma.



Design: Christiane Dahlbeck/Winterlicht
Fonal: DM
C



És a karácsonyi párna.



Design: Christiane Dahlbeck/Winterlicht
Fonal: DM
C




2011. december 18., vasárnap

Nálunk az advent....

Utoljára ősszel jelentkeztem, most már alig egy hét és karácsony. Sok minden történt a házunk tájékán, az életünk is változott. Sok mutogatnivalóm nincs, valahogy a kézimunka a háttérbe szorult. Szorgalmasan elkezdtem gyártani a horgolt karácsonyi csillagokat, végül anyukám is kihívást érzett horgolással kapcsolatban (neki csak fel kellett elevenítenie), és sok-sok szépet készített nekem.

Először is Mimit szeretném mutatni, akit Emőtől kaptam a 40.születésnapom alkalmából. Tessék megfigyelni, hogy Miminek még padja is van, ami szintén saját kezűleg készített Emő. És nem hajcsatt, hanem szőrcsatt van a fejecskéjén. És látjátok, Emő is horgol már! Köszönöm szépen még egyszer!



És így várjuk a karácsonyt:











2011. október 16., vasárnap

Nálunk az ősz....

Legalábbis a szoba egy részében ilyen.




Design: HE/ Simply Autumn
Anyag: Zweigart / Vintage Country Mocha , 28 count
Fonal: Weeks, Crescent, DMC





LinkMártitól is kaptam egy kis őszi hangulatot. A lógóka mellé még fonalat, szép őszi színben, és gyönyörű gombokat. Igazi meglepetésként ért, nem számítottam rá, nagyon szépen köszönöm!