2016. szeptember 29., csütörtök

Néhány gondolat a "halakról".....

....meg arról, hogy én bizony gyerekkoromban amatőr természetbúvár (is)  akartam lenni...

Ebben persze nagy szerepet játszott Gerald Durrell könyve, amit a szüleimtől kaptam. Nagyalakú könyv volt, tele szép színes fotókkal és főleg sok ötlettel. Ha éppen nem a megvalósítás volt folyamatban, akkor is szerettem lapozgatni benne. Akkoriban nem tudatosult bennem, hogy Gerald Durrell több könyvet is írt, fontosabb volt ennek a könyvnek a témája számomra. Aztán a könyv a padlásra került, és vele együtt G.Durrell is feledésbe merült. Meg az ötlet is, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek....

nekem is ez a kiadás van meg (a padláson)


Pár éve Emőke hívta fel a figyelmemet, hogy milyen szórakoztató olvasmányok az író könyvei. El is olvastam a három kötetet, amelyek a család Korfun eltöltött éveiről szóltak. Mind nagyon szórakoztató,  néha közben hangosan nevetgéltem a történeten, élénken el tudtam képzelni a környezetet, amiben éltek.

Sorrendben:
Családom és egyéb állatfajták
Madarak, vadak, rokonok
Istenek kertje

Mondanom sem kell a könyvek elolvasása után kezdtem el vágyni Korfura. Persze pontosan tudtam, hogy már semmi sem olyan, mint régen, mikor az író a gyerekkorát ott töltötte, de a leírásában a sziget nagyon vonzónak tűnt számomra. (pár év múlva el is jutottunk Korfura)

Pár hete Emőke az alábbi címmel új blogot indított, amit szeretettel ajánlok a figyelmetekbe.


Aki már korábban követte a régi blogjait, pontosan tudja, hogy milyen a jellegzetes "emőkés" stílus, sokat nem is kell magyaráznom, sokan vagyunk, akik szeretjük a munkáit.

Mikor a blog címéről beszélgettünk, akkor mondta, hogy az egy Gerald Durrell könyv címe. Persze azonnal pótolnom kellett ezt a hiányt, ugyanis nem olvastam még. És ebben a könyvben sem csalódtam, szintén szórakoztató olvasmány.

Olvassátok el ti is, kíváncsian várom a véleményeteket!




9 megjegyzés:

  1. Köszi az ajánlód, el fogom hozni a könyvtárból, most már olyan kíváncsi lettem! :o)

    VálaszTörlés
  2. Milyen kedves bejegyzés!❤️
    G. Durrell-t 16 évesen kezdtem el olvasni, az évek során megszereztem minden magyarul kiadott könyvét./ sajnos a Családom és egyéb állatfajták c kötetet kölcsönadtam, azóta sem kaptam vissza és nagyon hiányzik a kollekcióból:-/
    Az amatőr természetbúvár-t pár éve vásároltam meg, nagyon nagyon érdekes olvasmány az író tudományos és szellemes szövegével.
    Kiváló humora az összes könyvén átvonul, buszon, villamoson olvasni kizárt, nem egyszer szálltam le emiatt a metróról, a hangos nevetést nem bírtam abbahagyni.:-))))
    A halak jelleme is egy olyan kötet amin átvonul az író mérhetetlen állatszeretete, tudása és tapasztalata. Remek megfigyelő képessége és az elmaradhatatlan humora miatt letehetetlen könyv❤️
    Olvassunk Durrelt!❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
  3. Jucus, kíváncsian várom a véleményedet! Tudom, hogy nagyon szereted a könyveket és sokat olvasol! Örülök,hogy már egy embernek felkeltettem a kíváncsiságát, és elolvassa a könyvet.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Emőke, neked pedig köszönet jár, hogy akkoriban felhívtad a figyelmemet az íróra.
    A könyveinek ott a helye a könyvespolcon (e-bookon).

    VálaszTörlés
  5. Gyerekeim kiskorában-ami nem most volt -kettő könyvet ,vagy hármat vettem nekik,amit akkor lehetett.Az utóbbi években pedig a fiú unokámnak sikerült beszereznem szinte az összes Durrell könyvet, de ezt,amit bemutatsz,még nem ismertem. Hajrá! Újabb könyv vásárlás! Közben meg nem férek el otthon.:)
    Azt csinálom,hogy értékességi sorrendben válogatok.:)és vásárlok.:)

    VálaszTörlés
  6. Már meg is rendeltem egy antikváriumból.:)ott a helye a polcon!.-ahogy írod.

    VálaszTörlés
  7. A halak jellemét pedig levettem a polcról,hogy elolvassam.:)Köszi!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Mamka, kíváncsian várom, hogy tetszett a könyv!
    Én a hétvégén olvastam el A halak jellemé-t, olyan jó érzés volt, hogy a már korábban elolvasott könyvei miatt pontosan tudtam a helyszíneket, mikor éltek ott, a háttértörténeteket, ismertem a szereplőket.

    VálaszTörlés
  9. Igen,én is olvastam már több könyvét:felolvastam anno a gyerekeimnek.Az első oldalakat tegnap már elolvastam.:)

    VálaszTörlés

Válasz