2010. december 13., hétfő

Rendhagyó Adventi naptár / 2010.december 13.

2010.december 13. hétfő, Luca, Otília napja

Luca napján elvetjük a búzát egy kis tálkába, és a termős asztalunkat díszítjük vele.


A legnevezetesebb népi szokás a Luca székének faragása. Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.) A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Aki karácsonykor elvitte az éjféli misére, és ráállt, megláthatta a falu boszorkányát.
Ha az elvetett búzaszemek közül karácsonyra mindegyik kikelt, az elkövetkező évben bőséges termésre lehetett számítani.
(én gyerekkoromban évekig Luca napján 13 cetlire felírtam fiúneveket, minden nap egyet kidobtam, a népszokás szerint amelyik név megmaradt, úgy fogják hívni a férjemet)

1 megjegyzés:

  1. Halihó!
    Nagyon tetszik az Adventi "kalendáriumod", jövőre biztos, hogy nyomon fogom követni aktív résztvevőként. Mostmár lemaradtunk, de kíváncsian olvasgatom.

    VálaszTörlés

Válasz