2007. szeptember 1., szombat

Karácsony közeledtével...


Elgondolkodván, hogy lassan itt a karácsony (na, ez azért enyhe túlzás volt:)), rájöttem, hogy időben el kell kezdeni a terítőmet, hogy elkészüljön. A terítőn kívül fali kép is van hozzá+ a széktámlákra névvel feliratozott nem is tudom mi, valami lógóka, mindegyik helyes piros-fehér kockás anyaggal beszegve, egyszóval nekem már tavaly megtetszett. A nagyrésze arany szállal van, amitől annyira elájulva nem vagyok, mármint attól, hogy arannyal kell dolgozni, de kenegetem a szálakat szappannal, amitől jobban csúszik, így nem annyira vészes.
Most, hogy a napokban bejött a hűvösebb idő, esett az eső, így már nem volt nehéz a hímzés, annyira rám jött ez az őszi-otthonülős hangulat:)

Ahogy nézegettem a blogokat, láttam, hogy kitört a horgolós-kötős láz, szebbnél szebb munkák születnek. Így vettem egy nagy levegőt- mert hogy horgolni nem tudok- megkértem anyukámat, hozza el a horgolótűit, + keressen nekem újságokat. Hozott is nekem 1960-as (!) Fürge Ujjakat, Ez a divat-ot (na ez már kész történelem!). Ráadásul a napokban láttam egy poncsót, ami kisebb horgolt virágokból áll, erre aztán már igazán beindultam. Most már csak időre van szükségem, hogy gyakorolgassak is....

5 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon szép lesz! Én ilyesmibe bele se vágok...
    Majd kérnék egy képet a karácsonyi asztalról is!

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom edigéhez a képkéréseel kapcsolatban :)
    Igen, én is észrevettem, hogy újabban a fél banda köt, köt és köt. :-))))A FÜ érdekes lehet, nagymamámnak is volt egy csomó,de már nincsenek meg. Egyébként lehet, hogy jövőre pont az lesz a divat, amit ott találsz.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól alakul a terítőd :) Ezek szerint nálatok piros-arany lesz idén a karácsony? Pont a napokban gondolkodtam, vajon milyen színben kéne pompázni idén a lakásnak karácsonykor - én a narancsos-barnán töröm a fejem, ugye, az elkezdett Rico terítőm...
    Horgolásilag hajrá - bele is fogtál már?

    VálaszTörlés
  4. Tudod, a Viktoriánus karácsonyfadíszek miatt hajlottam már egy pasztel színű karácsony felé, aztán mégis maradtam a hagyományos piros-arany felállásnál:)

    VálaszTörlés
  5. Azért a végén mindig kiderül, hogy mégis az az igazi :) Ha már ennyi éven át bevált a dolog, annyira nem lehet rossz :)))

    VálaszTörlés

Válasz