2009. június 27., szombat

Ajándék kísérőkártya

Nem szereti a pirosat a fényképezőgépem. Én meg nem tudok fényképezni. Szóval ennyire tellett most. Be is van borulva az ég, pillanatokon belül esik az eső.
De a kísérőkártya tetszik. Végre valami jó.

Anyag: Graziano, 28 count
Fonal: DMC
Design: DEFA

2009. június 20., szombat

Pirosban utazok:)

Gondoltam egy merészet, mely szerint én fehér-piros konyhát szeretnék...Szóval inkább fehéret, piros kiegészítőkkel. Ugye gombhoz a kabátot: jelentem pillanatnyilag a fehér hűtőn, a mosogatógépen, a mosógépen, valamint a szekrényajtókon kívül minden színes. Nagyon színes. Tehát az következő 3 éves tervbe belefér a konyha is:) Bár van egy piros szemeteskukám, ami inkább zsíros bödön, mert fémből van, de piros!!!
Így elkezdtem pirosban utazni, és terveket szőnni. Tetszettek ezek a piros szalvéta gyűrűk, passzolt a tervhez, jöhettek. Szemeim előtt már egy kis fonott kosárban voltak a konyhapulton, mellette az a lámpa, aminek az ernyőjét szintén piros-fehér mintás anyaggal fogom beborítani (ez már kicsit túllépte a gondolati szintet, elkezdtem hozzá beszerezni az alapanyagokat). Szóval a lavina elindult. A piros lavina:)



Anyag: Permin lenvászon, 28 count
Fonal: DMC
Minta: francia

2009. június 14., vasárnap

WIP / 2.rész

Ma elkészültem a Gardening-gel is. Bár a minta nagyon tetszett, de kicsit elvette a kedvem, mert a sarkokban lévő barna virágok közepei és szirma teljesen összefolynak egy pacává, bár két különböző barna (az eredeti színes képen ráadásul a közepe inkább sárga, mint barna). De a répácskák nagyon bájosak, a virágok is tetszenek, szóval összességében szerettem hímezni.


Anyag: Lambswool lenvászon, 32 count
Fonal: Crescent Colours
Design: LHN/ Little Women



2009. június 8., hétfő

Uborkaszezon helyett.... eper- és cseresznye szezon

Millie posztját olvasva az eper-rebarbara dzsemről, szent meggyőződésemmé vált, hogy nekem is össze kell hozni pár üvegnyit.
Az első kihívás a rebarbara volt:) Ki gondolta volna??? Emlékeim szerint volt a telkünkön is a ház körül, anyukám panaszkodott is eleget, hogy nagyon terjed, mi meg nem csinálunk belőle soha semmit. Persze mikor kerestem, csak a hűlt helyét találtam, ugyanis anyukám tavalyi gyomeltűntetési akciójának véletlenül a rebarbara is áldozatul esett. Gondoltam, sebaj, majd a szomszédtól kérek, hiszen anno még ők adták nekünk. Hát nekik sem volt már:(
Így szombaton kézen fogtam Áront, és elmentünk a Bosnyákra beszerzési körútra. Meg is találtam az egyetlen fejkendős-bőszoknyás nénikét, aki árult rebarbarát. Kissé csodálkozott, hogy mit is akarok kezdeni a növénnyel, ki is kérdezett alaposan. Szóval rebarbara beszerezve, epret is vettem, és el is készült a dzsem.

A mai napon a munkahelyi konyhánk kezdett egy gyümölcsös standhoz hasonlítani, ugyanis a gyümölcsfákkal rendelkező kollégák hoztak meggyet és cseresznyét bőven. A cseresznyés clafoutis a fejemben motoszkált már régen. Átnéztem több receptet is, míg végül Joanne Harris/ Fran Warde " A francia konyha" c. könyvében található receptre esett a választásom. Hát bevallom, nem gondoltam, hogy lesz belőle valami. Lett, de még nem kóstoltam meg:)
Párizsban élő Adrienn barátnőm szerint mit flancolok- már sértődés ne essék, de ez egy egyszerű cseresznyés lepény:) De megígérte, hogy kikérdezi a francia nagyit, aki állítólag nagyon finomat tud sütni. Kíváncsian várom a receptet, egyet azért még készítenék!
Hozzávalók:• 15 g vaj a tepsi kikenéséhez• 750 g cseresznye kimagozva• 125 g liszt• 50 g kristálycukor• 3 tojás• 1 kk. vaníliaeszencia• 300 ml tej• porcukor a sütemény megszórásához
Elkészítése:A sütőt melegítsük elő 180 fokra (gázsütő 4-es fokozat). Vajazzunk ki egy lapos, kerek fajansztálat. Tegyük a cseresznyét a tálba.A lisztet és a cukrot egy nagy tálban keverjük össze, és fúrjunk egy kis krátert a közepébe. Verjük fel a tojást. A vaníliaeszenciát és a tejet adjuk a tojáshoz, és keverjük vele össze.Lassan öntsük a tejes keveréket a lisztben lévő kráterbe, és állandóan kevergessük, amíg puha tésztát nem kapunk. Öntsük a cseresznyére.Süssük 40 percig vagy tűpróbáig. Szórjuk meg porcukorral, és langyosan tálaljuk.
(én fél kilóval készítettem, és ez is bőven elég volt, gondolom, jó tömény cseresznyés lesz)



2009. június 3., szerda

Secrets...

Miután Mazsola elméleti tanfolyamát elvégeztem könyvborítás témában, Edige gyakorlati tanácsait követve elkészítettem a "titkos" könyvecskémet. Egyrészt szükségem volt már egy füzetkére, muszáj feljegyeznem, melyik oldalon milyen jelszóval regisztráltam, mert a régiekre egyáltalán nem emlékszem, főleg, ha ritkán használom. (hát ugye aki nem következetes és nem mindig ugyanazt a jelszót használja...) Másrészt szívesen beleírnám a hasznos linkeket is.



Anyag: DMC lenvászon, 28 count
Fonalak: Venus
Design: Tournicoton/ La boite a Suzani

2009. június 2., kedd

WIP / 1.rész

Elkészültem az LHN Little Women sorozat első részével, a Quiltinggel. Kíváncsian várom, hogy Reni is megmutassa az övét!
A kép kissé csalóka, sokkal élénkebben a színek rajta.
Tetszik a hímzés ezzel a fonallal, gyönyörűséges színátmeneteket ad ki, és szeretem az x-eket is egyesével csinálni:)

Anyag: Lambswool lenvászon, 32 count
Fonal: Crescent Colours
Design: LHN/ Little Women